Kovács Lászlót, biatorbágyi vendégünket kérdeztük meg az újonnan elkészült hídról.
„52 évvel ezelőtt jártam először Nagydobronyban, majd két évre rá itt vettem feleségül a páromat, aki a Hatrác patak mellett született és élt. Akkoriban egy kis fa palló biztosította az átkelést egyik partról a másikra. A feleségem testvéreivel rendszeresen javítottuk, mert a szerkezete hamar tönkrement. A palló egyik oldalán állt a szülői ház, szemben pedig a testvéri ház, mivel a feleségem nővére is itt ment férjhez, ezért a híd a családot kötötte össze és hát ezért sűrűn vettük igénybe az átkeléshez.
Az elmúlt időszakban a régi palló teljesen tönkrement. Messze van a legközelebbi átkelő, ezért úgy döntöttünk a feleségemmel, Jolikával, hogy szükség van egy új hídra. A polgármester úrral és Badó Zsolt képviselővel összefogtunk, ahol én vállaltam az anyagköltséget a munkát pedig Nagydobrony biztosította. Badó Zsolt intézte a szervezést, folyamatosan egyeztettünk a munka állásáról. Az építés jó ütemben haladt és elkészült a kis híd.
A névválasztás során több javaslat is felmerült. Olyan megoldást kerestünk, amely utal Biatorbágyra mint testvértelepülésre, Nagydobronyra mint feleségem szülőfalujára és arra, hogy vele együtt vettünk részt az építésben. Így született meg a KoBiDo elnevezés.
Jövő tavasszal szeretnénk ünnepélyes hídavatót tartani. A híd elé KoBiDo feliratú ívet tervezünk, mellé pedig egy emléktáblát. A tábla szövege röviden bemutatja a történetet. „Régen is kis híd állt itt, amely összekötötte a családot. Ma is összefogással köt össze bennünket.””




Останні новини
- ANC under pressure to reverse South Africa decline
- Україна націлилась на російські збройові заводи, — Der Spiegel
- Як швидко ввімкнути ліхтарик на Android, не розблоковуючи телефон
- США активніше використовуватимуть наземних роботів, як і Україна
- Spain’s Transport Minister Resigns After Deadly High-Speed Rail Crash
- Навіщо в авто з АКПП потрібна нейтральна передача
- How Will the Midterms Play Out? These Races May Provide Early Clues.
- U.S. Assisted Venezuela in Deadly Drone Strike, Officials Say
- Житомир та Ковель залишились без світла через удари РФ
- США збираються передати Україні понад 1 000 крилатих ракет — ЗМІ
- Що допомагає від холестерину і високого тиску: кардіологи склали список із 9 фруктів
- В Угорщині розповіли про плани відмовитися від російського газу



Коментарі 0
Коментарів ще немає. Будьте першим!
Залишити коментар
Без реєстрації. Коментар з’явиться після перевірки модератором. Посилання заборонені.